"Abban az időben, a 90-es években még a tó környéke nagyon elhagyatott, kezdetleges állapotban volt. Különösen a déli part volt teljesen vadon. Egy alkalommal szekereztem a tó körül, késő ősszel, hogy a tóba folyó patakok vízmennyiségét megmérjem. Csúnya, hideg, novemberi idő volt, a somogyi utak majdnem járhatatlanok, csak az ilyen magamfajta, féleszű természetvizsgáló botorkált ott, ahol még a madár se járt ilyenkor. Késő este volt, amikor végre be kellett térnünk a földvári csárdába. Ott volt az, ahol ma a fényes Földvár-fürdő van. Akkor, 1893-ban, egyes-egyedül ez a régi csárdaépület állt az országút mellett, körülötte ingoványos nádas, homokbuckák, és csak a domb tetején voltak szántóföldek. Amikor a csárdás meglátta, hogy kaputos ember száll ki a kocsiból, azonnal eltorlaszolta a kaput, s ostromállapotra rendezkedett be.
- Hát aztán, mire való ez a nagy óvatósság? - kérdeztem meglepetve.
- Hja, kérem, ha meglátták az urat a szekérben, s megtudták, hogy ideszállt, akkor még az éjjel felverik a csárdát, aztán én nem felelek semmiről!
- No, jól biztat öreg! De hát hisz itt a közelben valami falunak vagy majornak kell lenni, hallja, hogy a kutyák hogy vonyítanak! - Odavittem őt a nyitott ablakhoz szobámban, hogy hallja ő is azt a vonyítást, ami a nádas felől behallatszott.
- Jó kutyákra bízza az úr az életét - szólt keserűen nevetve - nem kutyák azok, hanem farkasok odalenn a nádasban!..."
(Cholnoky Jenő: Égen, földön - Franklin Társulat, 1934)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése