"A vendéglőkben nyaraló tanítónénik szolgálják ki az utasokat. Pincéreket nem igen lehet itt kapni, mert hisz a parkot csak nyáron látogatják. De a tanítónők szívesen nyaralnak itt és még megtakarított pénzecskét is visznek haza. Persze kiszolgálásuk igyekvő ugyan, de ügyetlen és leereszkedő. Különösen némelyik tan-banya úgy bánik az emberrel, mintha borzasztó nagy szívességet tenne vele.
Az Old Faithful-gejzir mellett álló vendéglőben háltunk egyik éjjel s reggelizni lementünk a vendéglőbe. Nem odaül az ember, ahova akar, hanem ahova a tanhölgy ülteti. De addig nem kezd kiszolgálni, amíg az asztal mind a négy helyén nem ülnek. Nem azt kap az ember amit rendel, mert akkor a hölgyek agyvelejét elbírhatatlan problémák elé állítanók, hanem mindenki kap egy "komplet" reggelit. Ez áll: 1. Egy fél turkesztán-dinnye, 2. Porridge, vagyis tejben főtt búza, 3. Sült, rendesen birkahús, körítéssel, 4. Sütemények és dzsem, 5. Tea, vagy tejes kávé, ebben lehet válogatni.
Mivelhogy én éhgyomorra nem eszem dinnyét, meg konzervbirkahúst, tehát arra kértem a kisasszonyt, hogy hozzon nekem mindjárt egy csésze kávét, meg kenyeret s mást nem kérek!
- Azt nem lehet! Majd akkor kapja meg a kávéját, amikor a többi úr is megkapja.
- De szeretnék sietni, mert le akarom fotografálni a gejzirt, mielőtt elmegyünk, mindjárt működik!
- Ha felkel a helyéről, mást ültetek oda s az úr várhat aztán másik asztalnál!
- De akkor elkéstem az útról! A kocsi indul!
- Nem tehetek róla, akkor nem reggelizik az úr! - És amellett olyan félelmesen villogtatta felém szemüvegét, hogy elhűlt bennem a vér. De hisz a többi is ilyen volt!
Végre Dubianszki segített ki a bajból. Akkor jött, odaült a helyemre s megmondta, hogy ő nem iszik tejes kávét, neki elég az, amit előtte felszolgálnak, menjek csak fotografáljak, aztán jöjjek vissza, akkor már a kávénál leszünk s átadja a helyét. Úgy is lőn! Amikor már megittam a kávét a maradék süteményekkel (előbb nem!) akkor azután nem álltam meg, hogy ki ne öltsem a nyelvemet a vén szipirtyóra s ezzel távozzak. A csörömpölésből hallottam, hogy nagyon dühös volt, mert a társaság hatalmas hahotával kinevette."
(Cholnoky Jenő: Utazásaim, élményeim, kalandjaim - Pantheon, 1942)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése